Az újabb és újabb időadag, amivel rendelkezünk
A minap egy pszichiátriai osztály csoportülésén voltam jelen megfigyelőként, amelyen több pszichológus és pszichiáter is részt vett. A heti kétszer 45 percet arra szánták az illetékesek, hogy az átmenetileg az osztályon élők megoszthassák a gondolataikat, érzéseiket, illetve beszélgessenek, kérdezzenek. A hosszú csendek, nehézkes megszólalások kapcsán volt olyan, aki kihangosította, hogy mi értelme van ennek az egésznek? És tényleg.
Hiszen, bár olyan is történt, hogy a résztvevők reagáltak egymásra, sokszor hosszú percek múltak el úgy, hogy mindannyian csendben ültünk. A töredezett megszólalások többsége nem kapcsolódott egymáshoz, volt olyan, hogy valaki az aktuális vágyát, érzéseit hangosította ki, majd az utána megszólaló egy ehhez semmiben nem kapcsolódó történetet mesélt az élettörténetéből. Majd újra csend vagy valami egyéb megszólalás.
És akkor az jutott eszembe, hogy valójában ilyen a teljes életünk is!
Ott van a napi 24 órás, heti 7 napos, évi 365 napos időkeretünk, és mi azzal tölthetjük meg mindezt a gazdagságot, amivel csak akarjuk! Ez egy el nem cserélhető és fel nem halmozható időkeret, amiről mi magunk döntünk.
A fent említett csoport hétről hétre rendelkezik ezzel az időkerettel, attól függetlenül, hogy a jelenlévők mivel töltik azt fel. Hogy melyik megszólalás miért lehet fontos és melyik hallgatás "megy kárba", talán értelmetlen kérdés. Mint ahogyan az is, hogy amire időt szánunk a napi keretünkből, annak mi értelme is van? A hatékony pörgés mítoszában nem minden tevékenységünk tűnik produktívnak. Hogyan kellene "jobban teljesítenem", hogyan tudnék gyorsabban fejlődni? Mivel tölteném hasznosan az időmet? Számtalanszor tesszük fel ezeket a kérdéseket.
És mégis. Amíg csak élünk, a napi 24 óránk korábbi teljesítményünktől függetlenül adott! Épp ezért: bármelyik pillanatban tudunk fordítani a kormánykereken és új irányba állni. Ez pedig egy csodálatos lehetőség!
Klímaszorongás, ökológiai fájdalom, ökológiai gyász
Egy olyan világban élünk, amelyben a hosszútávú változások már közvetlenül hatnak ránk a mindennapokban.
A klímakrízis már nem egy távoli időben és térben zajló jelenség, hanem egy aktualitás. Számos ember él meg ezzel kapcsolatban szorongást, félelmet, kétségbeesést, fájdalmat vagy akár bűntudatot is.
Az ökopszichológiai szemléletű pszichológiai tanácsadáson közösen tudjuk végigjárni azt a folyamatot, amelynek során a bénító tehetetlenségből eljuthatunk az aktív, cselekvő állapotig.
A folyamat során a nehéz érzések bénító volta átalakul cselekvő energiává, amely által aktív részesei lehetünk a változás alakításának.
Perspektívaváltás
A pszichológiai munka legfontosabb hozadéka a perspektívaváltás. Azt, amit “onnan” “úgy” (nem) láttam, most “innen” már “így” látom.
Nézőpontot váltottam, s ezáltal a gondolataim, az érzéseim is megváltoztak.
Már nem vagyok beragadva egy helyzetbe, kimozdultam. Látok új megoldási lehetőségeket, amiket korábban “amonnan” nem vettem észre.
Az ökopszichológiai tanácsadás a természet adta lehetőségeket csatornázza be az egyéni pszichológiai tanácsadási folyamatba, ezáltal láttat meg velünk új nézőpontokat, és teszi lehetővé, hogy rácsodálkozzunk a saját életünkre és minden más életre, amellyel (tudattalanul is) kapcsolatban vagyunk.
A fotó forrása: http://www.erikjo.com/work
